A szelídgesztenye gondozása

A szelídgesztenye, ez a nemes és régóta termesztett növény, megfelelő gondoskodás mellett évtizedekig, sőt, akár évszázadokig is gazdagíthatja kertedet és étrendedet. A sikeres nevelés kulcsa a fa biológiai igényeinek mélyreható ismerete és az ezekhez igazodó, következetes ápolási gyakorlat kialakítása. Ez nem csupán a rendszeres öntözést és metszést jelenti, hanem a termőhely gondos megválasztásától kezdve a kártevők és betegségek elleni proaktív védekezésig terjedő komplex feladatrendszert. A gondozás során figyelembe kell venni a fa életkorát, a helyi klímát és a talaj adottságait is, hiszen egy fiatal csemete teljesen más törődést igényel, mint egy már termőre fordult, kifejlett példány. A befektetett energia azonban bőségesen megtérül, amikor ősszel összegyűjtheted a saját termesztésű, ízletes gesztenyéket.

A szelídgesztenye gondozásának első és legfontosabb lépése a megfelelő környezet biztosítása, amely minden további ápolási munka alapját képezi. A fa alapvetően a meleg, napos fekvést és a jó vízelvezetésű, enyhén savanyú kémhatású talajokat részesíti előnyben, ezért a lúgos, meszes vagy túlságosan kötött, agyagos talajok nem ideálisak a számára. A pangó víz kifejezetten káros a gyökérzetre, hajlamosít a gombás betegségekre, különösen a pusztító fitoftórás gyökérrothadásra. A telepítés előtt érdemes talajvizsgálatot végezni, hogy pontos képet kapj a talaj pH-értékéről és tápanyagtartalmáról, így célzottan végezheted el a szükséges talajjavítást. A megfelelő mikroklíma szintén elengedhetetlen; a fagymentes, szélvédett déli lejtők ideálisak, mivel itt a fa megkapja a bőséges terméshez szükséges napfényt és védve van a téli hideg szelektől.

A fiatal fák gondozása különös figyelmet igényel az első néhány évben, mivel ekkor alapozod meg a fa jövőbeli egészségét és termőképességét. Az ültetést követően a legfontosabb feladat a rendszeres és alapos öntözés, különösen a száraz, aszályos nyári hónapokban. A cél nem a folyamatosan vizes talaj fenntartása, hanem a mélyreható öntözés, amely a gyökerek mélyebb talajrétegek felé történő növekedését serkenti. A törzs körül kialakított tányér segít a vizet a gyökérzónába koncentrálni. Emellett kulcsfontosságú a gyommentesítés, mivel a gyomok versenyeznek a fiatal fával a vízért és a tápanyagokért. A talaj takarása szerves mulccsal, például faaprítékkal vagy szalmával, nemcsak a gyomokat tartja kordában, hanem segít megőrizni a talaj nedvességét és javítja annak szerkezetét is.

A kifejlett, termőkorú fák gondozása során a hangsúly a terméshozam maximalizálására és a fa egészségének hosszú távú megőrzésére helyeződik. Bár a jól begyökeresedett, idősebb fák lényegesen jobban tűrik a szárazságot, a hosszan tartó aszályos időszakokban, különösen a terméskötődés és a szemfejlődés idején, meghálálják a kiegészítő öntözést. A tápanyag-utánpótlás is fontos szerepet játszik; a kora tavaszi, nitrogénben gazdagabb trágyázás a lombozat és a hajtások növekedését, míg a későbbi, káliumban gazdagabb tápoldatozás a termés minőségét és a fa fagyállóságát javítja. A metszés ebben a korban már elsősorban a korona szellősségének fenntartására, a beteg vagy sérült ágak eltávolítására és a termőegyensúly szabályozására irányul.

A szelídgesztenye ápolásának szerves részét képezi a növényvédelem, amely a megelőzésen alapul. A legjelentősebb veszélyt a kéregrák és a gesztenye-gubacsdarázs jelenti, ezért érdemes eleve rezisztens vagy toleráns fajtákat választani. A fa rendszeres ellenőrzése kulcsfontosságú a problémák korai felismeréséhez; figyeld a leveleken, a törzsön és az ágakon megjelenő elváltozásokat. A kéregrák esetében a fertőzött részek azonnali eltávolítása és megsemmisítése, valamint a sebek gondos kezelése lassíthatja a terjedést. A gubacsdarázs ellen a leghatékonyabb védekezés a természetes ellenségének, a fürkészdarázsnak a betelepítése, ami egy hosszú távú, biológiai megoldást kínál. A megelőző permetezések, például a rezes lemosó permetezés a vegetációs időszakon kívül, szintén segíthetnek a gombás betegségek visszaszorításában.

A termőhelyi adottságok szerepe

A szelídgesztenye számára a talaj minősége és kémhatása meghatározó tényező a sikeres fejlődés szempontjából. A növény a mélyrétegű, jó szerkezetű, tápanyagokban gazdag és mindenekelőtt savanyú vagy enyhén savanyú kémhatású talajokat kedveli, az ideális pH-tartomány 5,5 és 6,5 között van. A meszes, lúgos talajokon a fa szenved, a levelei sárgulnak a vashiány okozta klorózis miatt, és a növekedése lelassul. Az ilyen területeken a termesztés csak komoly talajjavítási beavatkozásokkal, például nagy mennyiségű savanyú tőzeg, fenyőkéreg vagy speciális talajsavanyító készítmények bedolgozásával lehetséges. A talaj vízelvezetése szintén kritikus pont; a szelídgesztenye gyökérzete rendkívül érzékeny a pangó vízre, ami gyorsan gyökérfulladáshoz és gombás fertőzésekhez, például a végzetes tintabetegséghez vezethet.

A megfelelő talajszerkezet biztosítása érdekében a túlságosan kötött, agyagos talajokat ültetés előtt érdemes homokkal, komposzttal vagy érett istállótrágyával lazítani. Ez nemcsak a vízelvezetést javítja, hanem a talaj levegőzöttségét is, ami elengedhetetlen az egészséges gyökérfejlődéshez. A laza, homokos talajok bár jó vízelvezetésűek, hátrányuk, hogy a tápanyagokat és a nedvességet nehezebben tartják meg. Ilyen esetekben a szerves anyagok, mint a komposzt vagy a jó minőségű virágföld bekeverése segít javítani a talaj víz- és tápanyag-gazdálkodását. A talajélet serkentése, például giliszták és hasznos mikroorganizmusok elszaporodásának elősegítése szintén hozzájárul a hosszú távon is termékeny és egészséges talaj kialakításához.

A fényviszonyok és a hőmérséklet szintén kulcsfontosságúak a szelídgesztenye gondozásában, hiszen a fa kifejezetten fény- és melegigényes. A bőséges terméshozamhoz elengedhetetlen a napi legalább hat-nyolc órányi közvetlen napsütés, ezért a telepítés helyét úgy kell megválasztani, hogy azt ne árnyékolják be épületek vagy más, magasabbra növő fák. A déli, délnyugati fekvésű lejtők a legideálisabbak, mivel itt a legintenzívebb a besugárzás. Az árnyékosabb helyeken a fa ugyan megél, de a koronája ritkásabb lesz, a növekedése gyengébb, és a termés mennyisége és minősége is jelentősen elmarad a várttól. A virágzás és a terméskötődés időszakában a napfény különösen fontos a folyamatok zavartalan lezajlásához.

A szelídgesztenye a mérsékelten meleg éghajlatot kedveli, és bár a kifejlett példányok viszonylag jól tűrik a téli fagyokat, a kora tavaszi és késő őszi fagyok komoly károkat okozhatnak. A fagyzugos, mélyen fekvő területek ezért kerülendők, mivel itt a hideg levegő megreked, és a kései fagyok károsíthatják a frissen kihajtott rügyeket és virágzatokat, ami a termés teljes elvesztéséhez vezethet. A megfelelő termőhely kiválasztása tehát egyfajta biztosíték a fagy okozta terméskiesés ellen. A szélvédelem is fontos szempont, mivel az erős, viharos szél letörheti az ágakat és a virágokat, valamint száríthatja a lombozatot, ami stresszt okoz a növénynek. Egy természetes vagy mesterséges szélfogó, például egy sövény vagy egy kerítés, sokat javíthat a mikroklímán.

A tápanyag-utánpótlás és a talajélet

A szelídgesztenye, mint minden termő növény, meghálálja a kiegyensúlyozott tápanyag-utánpótlást, amely elengedhetetlen az erőteljes növekedéshez, a bőséges virágzáshoz és a minőségi termés kineveléséhez. A legfontosabb makroelemek a nitrogén, a foszfor és a kálium, de a mikroelemek, mint a vas, a magnézium és a bór hiánya is okozhat problémákat. A nitrogén elsősorban a zöld tömeg, azaz a levelek és a hajtások növekedéséért felelős, ezért a tavaszi időszakban van rá a legnagyobb szükség. A foszfor a gyökérképződést, a virágzást és a terméskötődést segíti elő, míg a kálium a termés minőségét, cukortartalmát és a fa betegségekkel szembeni ellenálló képességét, valamint fagyállóságát növeli. A tápanyagok pótlását ideális esetben talajvizsgálati eredményekre alapozva kell elvégezni.

A trágyázás időzítése és módja nagyban befolyásolja annak hatékonyságát. Az általános gyakorlat szerint a tápanyag-utánpótlást kora tavasszal, a vegetációs időszak kezdetén érdemes elvégezni, hogy a fa a kihajtáshoz és az intenzív növekedéshez elegendő „üzemanyaggal” rendelkezzen. Erre a célra kiválóan alkalmasak a lassan lebomló, szerves trágyák, mint az érett istállótrágya vagy a komposzt, amelyeket a fa koronája alatti területen, a talaj felszínére terítve, majd sekélyen bedolgozva juttathatunk ki. Ezek a szerves anyagok nemcsak tápanyagokat biztosítanak, hanem javítják a talaj szerkezetét és vízmegtartó képességét is. A nyár folyamán, a termésfejlődés időszakában szükség lehet kiegészítő, káliumban gazdagabb műtrágya adagolására is a termés minőségének fokozása érdekében.

A szerves anyagok használata nem csupán a tápanyagpótlás miatt fontos, hanem mert táplálja a talajban élő hasznos mikroorganizmusokat és a földigilisztákat is. Ez a pezsgő talajélet elengedhetetlen az egészséges, termékeny talaj fenntartásához, mivel a mikrobák segítik a tápanyagok feltáródását és a növény számára felvehető formába alakítását. A folyamatos műtrágya-használat hosszú távon károsíthatja ezt a kényes ökoszisztémát, ezért a fenntartható gondozás részeként törekedni kell a szerves és szervetlen trágyázási módszerek kombinálására. A talaj takarása szerves mulccsal szintén előnyös, mivel a lebomló anyag folyamatosan pótolja a szervesanyag-tartalmat, miközben a gyomosodást is gátolja.

A mikroelemek hiánya gyakran okoz jellegzetes tüneteket, amelyek időben felismerve könnyen orvosolhatók. A leggyakoribb probléma a meszes talajokon fellépő vashiány, ami a fiatal levelek erek közötti sárgulásában (klorózis) nyilvánul meg, miközben azerek zöldek maradnak. Ezt a problémát vaskelátot tartalmazó lombtrágyával vagy talajba juttatott készítményekkel lehet kezelni. A magnéziumhiány hasonló tüneteket okoz, de jellemzően az idősebb leveleken jelentkezik. A bórhiány a terméskötődést és a termés minőségét ronthatja. A komplex, mikroelemeket is tartalmazó műtrágyák használata vagy a célzott lombtrágyázás segíthet megelőzni és kezelni ezeket a hiánytüneteket, biztosítva a fa optimális tápanyag-ellátottságát.

A korona alakítása és a metszés

A szelídgesztenye metszése egy olyan alapvető gondozási művelet, amely meghatározza a fa formáját, egészségét és termőképességét. A metszés fő célja egy erős, stabil vázrendszer kialakítása, amely elbírja a termés súlyát, valamint egy laza, szellős korona létrehozása, amelyben a napfény minden részbe eljut. A jó levegő- és fényellátottság nemcsak a termés minőségét javítja, hanem csökkenti a gombás betegségek kialakulásának kockázatát is. A metszést általában a nyugalmi időszakban, késő télen vagy kora tavasszal, a rügyfakadás előtt végezzük, amikor a fa még nem indult nedvkeringésnek. Ez az időzítés minimalizálja a nedvveszteséget és a fertőzések veszélyét, valamint lehetővé teszi a fa számára, hogy a tavaszi növekedési periódusban gyorsan regenerálja a sebeket.

A fiatal korban végzett koronaalakító metszés a legfontosabb, mivel ezzel alapozzuk meg a fa szerkezetét a következő évtizedekre. Az ültetés utáni első években a cél egy központi tengely (sudár) és abból kiágazó, megfelelő szögben álló, egymástól kellő távolságra lévő vázágak kinevelése. A túl sűrűn növő, egymást keresztező, befelé törő vagy a törzzsel túl hegyes szöget bezáró hajtásokat el kell távolítani. A metszés során mindig ügyelj arra, hogy a vágásokat éles, fertőtlenített szerszámmal, közvetlenül egy rügy vagy egy oldalág fölött végezd, és a nagyobb sebeket sebkezelő anyaggal zárd le a fertőzések elkerülése érdekében. A gondos koronaalakítás eredménye egy esztétikus, jól kezelhető és bőségesen termő fa lesz.

A már termőkorú fák esetében a metszés fenntartó jellegű, célja a korona méretének és formájának megőrzése, valamint a termőegyensúly szabályozása. Ekkor elsősorban a beteg, sérült, elszáradt ágakat távolítjuk el, ez az úgynevezett egészségügyi metszés. Emellett szükség lehet a korona ritkítására is, hogy a belső részek is elegendő fényhez jussanak. A vízhajtásokat, vagyis a törzsből vagy a vázágakból erőteljesen, függőlegesen feltörő hajtásokat is rendszeresen el kell távolítani, mivel ezek sok energiát vonnak el a fától, de termést nem hoznak. A túlságosan sűrű korona megakadályozza a levegő szabad áramlását, ami párás mikroklímát teremt, kedvezve a gombás betegségek, például a lisztharmat terjedésének.

Idősebb, elhanyagolt vagy felkopaszodott fák esetében ifjító metszésre lehet szükség a termőképesség helyreállítása érdekében. Ez egy drasztikusabb beavatkozás, amelynek során a vázágakat erőteljesebben visszavágjuk, hogy új, fiatal termőhajtások képződését serkentsük. Az ifjító metszést érdemes több évre elosztani, hogy ne sokkoljuk túlságosan a fát. Fontos tudni, hogy a szelídgesztenye a terméseit az azévi hajtásokon hozza, ezért a metszés közvetlenül befolyásolja a következő évi termés mennyiségét. Egy szakszerűen elvégzett metszés azonban hosszú távon biztosítja a fa egészségét és a folyamatos, jó minőségű terméshozamot, így a befektetett munka mindenképpen megtérül.

Betegségek elleni védekezés

A szelídgesztenye termesztése során a legnagyobb kihívást a különböző betegségekkel szembeni védekezés jelenti, amelyek közül néhány komoly pusztításra képes. A legrettegettebb kórokozó kétségtelenül a kéregrák, amelyet a Cryphonectria parasitica nevű gomba okoz. Ez a betegség a kéregbe hatolva elpusztítja a kambiumot, megszakítva ezzel a nedvkeringést, ami az ágak, majd később az egész fa pusztulásához vezet. A fertőzés jellegzetes tünetei a kérgen megjelenő, besüppedő, narancsvörös foltok és a fertőzött rész feletti hajtások hirtelen elhervadása. A védekezés rendkívül nehéz; a legfontosabb a megelőzés, ami a rezisztens fajták választásával és a fa jó kondícióban tartásával kezdődik. A fertőzött ágakat a beteg rész alatt legalább 20-30 centiméterrel, mélyen az egészséges fás részig visszavágva azonnal el kell távolítani és meg kell semmisíteni.

Egy másik jelentős, a gyökérzetet támadó betegség a tintabetegség, amelyet a Phytophthora nemzetségbe tartozó gombafajok, leggyakrabban a Phytophthora cinnamomi és a Phytophthora cambivora okoznak. A betegség a nevét arról a sötét, tintaszerű nedvről kapta, amely a fertőzött fa törzsének alsó részéből szivároghat. A kórokozó a talajból, a gyökereken keresztül fertőz, és a gyökérzet pusztulását okozza, ami a fa lombozatának sárgulásához, lankadásához és végső soron pusztulásához vezet. A betegség különösen a rossz vízelvezetésű, pangóvizes talajokon jelent nagy veszélyt. A védekezés alapja a prevenció: a megfelelő termőhely kiválasztása, a jó vízelvezetés biztosítása és a túlöntözés elkerülése. A beteg fák megmentése sajnos gyakran már nem lehetséges.

A szelídgesztenye lombozatát is több gombás betegség támadhatja meg, amelyek bár általában nem okozzák a fa pusztulását, de a levélfelület csökkentésével gyengítik a növényt és rontják a termés minőségét. Ilyen például a ciklosporás levélfoltosság (Mycosphaerella maculiformis), amely a leveleken megjelenő, kerek, sötét szegélyű, világos közepű foltokról ismerhető fel. Súlyos fertőzés esetén a levelek idő előtt lehullanak. A védekezésben fontos szerepe van a lehullott, fertőzött lomb összegyűjtésének és megsemmisítésének, mivel a kórokozó a talajon telel át. A vegetációs időszakban, a tünetek megjelenésekor a réz- vagy kéntartalmú gombaölő szerekkel végzett permetezés segíthet megfékezni a betegség terjedését.

Az integrált növényvédelem elveinek alkalmazása kulcsfontosságú a szelídgesztenye egészségének megőrzésében. Ez egy holisztikus megközelítés, amely a megelőzésre helyezi a hangsúlyt ahelyett, hogy csupán a már kialakult problémákat kezelné. Ennek része a betegségekkel szemben ellenálló fajták előnyben részesítése, a fa optimális kondíciójának fenntartása megfelelő tápanyag- és vízellátással, valamint a szakszerű metszés, amely biztosítja a korona szellősségét. A kémiai növényvédelem csak a legszükségesebb esetekben, célzottan és a környezetet kímélő módon történjen. A rendszeres megfigyelés és a problémák korai felismerése lehetővé teszi a gyors beavatkozást, mielőtt a betegség komolyabb károkat okozna, így biztosítva a fa hosszú élettartamát és bőséges termését.

A kártevők elleni harc

A szelídgesztenye nemcsak a betegségeknek, hanem számos kártevőnek is ki van téve, amelyek közül az egyik legjelentősebb és viszonylag új fenyegetés a gesztenye-gubacsdarázs (Dryocosmus kuriphilus). Ez az Ázsiából származó apró rovar a rügyekbe rakja petéit, amelyekből tavasszal a friss hajtásokon és leveleken jellegzetes, zöld vagy pirosas színű gubacsok fejlődnek. Ezek a gubacsok deformálják a hajtásokat, gátolják a virág- és termésképződést, és súlyos fertőzés esetén jelentősen csökkentik a terméshozamot, sőt, a fát is legyengíthetik. A kémiai védekezés ellene rendkívül nehéz és kevéssé hatékony, mivel a lárvák a gubacsok belsejében védve fejlődnek. A leghatékonyabb és leginkább környezetbarát megoldás a biológiai védekezés.

A gesztenye-gubacsdarázs elleni küzdelemben a legígéretesebb módszer a természetes ellenségének, a Torymus sinensis nevű parazitoid fürkészdarázsnak a betelepítése. Ez a fürkészdarázs a saját petéit a gesztenye-gubacsdarázs lárvái mellé rakja a gubacsokba, és a kikelő fürkészdarázs-lárva elfogyasztja a gazdaszervezetet, így csökkentve a kártevő populációját. Ez egy hosszú távú megoldás, amelynek hatása csak több év alatt érvényesül, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy képes egyensúlyt teremteni és a kártételt egy elviselhető szinten tartani. A gubacsok mechanikai eltávolítása és megsemmisítése a kikelés előtt a kisebb, fiatalabb fákon szintén segíthet a fertőzés mértékének csökkentésében, de a nagyobb, idősebb fáknál ez a módszer kivitelezhetetlen.

A termést is több kártevő veszélyezteti, amelyek közül a leggyakoribbak a különböző gesztenyemolyok és a gesztenyeormányos. A gesztenyemolyok hernyói a fejlődő termésbe rágják be magukat, és belülről károsítják azt, ami a köznyelvben „kukacos” gesztenyét eredményezi. A gesztenyeormányos egy hosszú ormányú bogár, amely szintén a termésbe rakja a petéit, és a kikelő lárvák a gesztenye belsejét fogyasztják. A védekezés ellenük a rajzásmegfigyelésen alapul, amelyhez feromoncsapdákat használhatunk. A csapdák jelzése alapján időzített, célzott rovarölő szeres permetezés hatékony lehet, de fontos a megfelelő készítmény kiválasztása és a várakozási idők betartása a szüret előtt.

A megelőzés a kártevők elleni védekezésben is kulcsfontosságú. A lehullott, fertőzött termések és a lomb időben történő összegyűjtése és megsemmisítése csökkenti a következő évi kártevőpopulációt, mivel sok kártevő a talajon vagy a növényi maradványokban telel át. A madarak és a hasznos rovarok, például a ragadozó poloskák és a katicabogarak kertbe vonzása szintén segíthet a kártevők természetes szabályozásában. Madárodúk kihelyezésével, virágzó növények ültetésével és a felesleges vegyszerhasználat kerülésével egy olyan kiegyensúlyozott ökoszisztémát hozhatsz létre, amelyben a kártevők nehezebben tudnak elszaporodni, hozzájárulva ezzel a szelídgesztenyefád egészségének megőrzéséhez.

A szüret és a tárolás fortélyai

A gondos ápolás gyümölcse ősszel érik be, amikor elérkezik a szelídgesztenye szüretének ideje. A pontos időpont fajtától és az adott év időjárásától függően szeptember végétől november elejéig tarthat. A gesztenye akkor érett, amikor a tüskés kupacsok felnyílnak és a fényes, barna termések maguktól a földre potyognak. Fontos, hogy ne siettessük a folyamatot az ágak rázásával vagy a még zárt kupacsok leverésével, mert az ilyenkor kinyert szemek valószínűleg még éretlenek és rosszabb minőségűek lesznek. A szüretelés egyszerűen a földről való rendszeres összegyűjtést jelenti, amihez érdemes vastag kesztyűt viselni a szúrós kupacsok miatt. A napi szintű gyűjtés megakadályozza, hogy a termés a nedves talajon megpenészedjen vagy a kártevők áldozatává váljon.

A betakarított gesztenyét a tárolás előtt gondosan át kell válogatni. A sérült, repedt vagy lyukas szemeket, amelyekben valószínűleg kártevő található, el kell távolítani, mivel ezek gyorsan megromlanak és a többi, egészséges termést is megfertőzhetik. Egy egyszerű módszer a minőségellenőrzésre a vizes teszt: a gesztenyéket öntsd egy vödör vízbe, és amelyik a felszínen lebeg, az valószínűleg rossz, belső hibás vagy kiszáradt, így azt érdemes kidobni. Az egészséges, sűrű szemek lesüllyednek a víz aljára. A válogatás után a gesztenyét alaposan meg kell szárítani egy szellős, napfénytől védett helyen, vékony rétegben kiterítve, hogy a felületéről minden nedvesség eltűnjön.

A szelídgesztenye magas nedvesség- és keményítőtartalma miatt viszonylag gyorsan romló termény, ezért a megfelelő tárolás kulcsfontosságú a minőség megőrzéséhez. Rövid távú tárolásra, néhány hétig, a hűtőszekrény zöldséges rekesze a legalkalmasabb. Helyezd a gesztenyét egy perforált műanyag zacskóba, hogy a pára el tudjon távozni, de a termés ne száradjon ki túlságosan. A zacskóba helyezett nedves papírtörlő segíthet fenntartani az optimális páratartalmat. A hűtőben való tárolás során a gesztenye keményítőtartalmának egy része cukorrá alakul, így az íze édesebb, zamatosabb lesz.

Hosszabb távú tartósításra több módszer is létezik. Az egyik legnépszerűbb a fagyasztás, amely hónapokig megőrzi a gesztenye minőségét. A fagyasztás előtt a gesztenyéket érdemes megfőzni vagy megsütni, majd a héjukat eltávolítani. A megtisztított szemeket légmentesen záródó dobozokban vagy zacskókban tehetjük a mélyhűtőbe. Egy másik lehetőség a szárítás vagy aszalás, amely után a gesztenyét hűvös, száraz helyen tárolva akár egy évig is eláll, és felhasználás előtt vízbe áztatva nyeri vissza puhaságát. A szakszerű betakarítás és tárolás biztosítja, hogy a szelídgesztenye gazdag ízét és tápértékét a téli hónapokban is élvezhesd.